„Meggyilkolt unokahúgom minden zsidó nő jelképe lett”

Hadar Choshen családja fájdalmas kutatás által visszakövette a fiatal lány meggyilkolását megelőző órákat: a szálak egy olyan óvóhelyhez vezettek, amely a Hamász barbárságának szimbóluma lett.

Miután Theresa May brit miniszterelnök bejelentette, hogy a londoni merénylő Nagy-Britanniában született, az Iszlám Állam közölte: a támadó az „Iszlám Állam katonája volt”.
Az Iszlám Állam magára vállalta a szerdai londoni merényletet, amelyben hárman – a támadóval együtt négyen – meghaltak, harmichatan megsebesültek. A terrorszervezet a saját hírügynökségén keresztül közölte, hogy a merénylő az „Iszlám Állam katonája volt”.
A bejelentésre azután került sor, hogy Theresa May brit miniszterelnök elmondta: a londoni támadás elkövetője Nagy-Britanniában született, és pár évvel korábban már a brit elhárítás látókörébe került.